Fogászati szakemberképzés

A minőségi fogorvosi ellátás egyik alapfeltétele, hogy mindenkor megfelelően képzett személyzet álljon a rendelőkben a páciensek rendelkezésére. Ez a magasan képzett fogorvosok mellett szakképzett asszisztensek jelenlétét jelenti, akik közvetlen kapcsolatot tudnak tartani a betegekkel, és rendelkeznek kellő szaktudással ahhoz, hogy a betegek tájékoztatásában, felvételében és gondozásában közre tudjanak működni.

Miután a képzett szakemberekre folyamatosan igény mutatkozik ebben a szakmában, a Novodent 2004-ben bekapcsolódott a fogászati témájú oktatásba, és 2004 óta államilag elismert fogászati higiénikus képzést és dentálhigiénikus képzést indít a szakmai iránt érdeklődőknek.

Az egészségügyben dolgozni mindenképpen elhivatottságit jelent, s magas fokú odaadást igényel. Munkatársaink példát mutatnak a szakmai elkötelezettségből a növendékeknek, emellett olyan ismereteket adnak át, ami alkalmassá teszi a végzősöket arra, hogy a fogorvos számára megfelelő segítséget, a páciensek számára pedig korrekt tájékoztatást és odaadó gondoskodást tudjanak nyújtani.

Képzéseinkről tudjon meg többet itt.

 

 

Bejelentkezés

Várjuk Önt a Füredi sétány 7. szám alatti magánrendelőnkben.
Bejelentkezés a
+36 99 510 628
telefonszámon,
rendelési időben
H-Sze-P: 8:00-13:00 óráig
K-Cs: 13:30- 18:00 óráig

Fogászat

A Novodent teljes körű fogászati ellátást biztosít pácienseinek. Esztétikai és fogmegtartó kezeléseken túl fogpótlásokat és szájsebészeti eljárásokat is végzünk magánrendelőnkben. 

Tovább »

Képzések

Fogászati rendelőkben és klinikákon dolgozó fogorvosi asszisztensek képzését a Novodent évek óta magas színvonalon végzi. Tekintse meg 2019. szeptemberében induló képzéseinket! Nyilvántartási szám E-000776/2014

Tovább »

Szállást is szeretne?

Ha távolról érkezik, kezelése több napot vesz igénybe, szívesen ajánlunk különböző kategóriájú hoteleket, panziókat, vagy bérlakásaink valamelyikében is eltölthet néhány napot.

Tovább »